Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt - jelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium. Elejtett félmondatból sejthetjük, hogy mi állhat a rekordtöbblet hátterében.
Hamarosan érkeznek az első adatok a 2017-es költségvetésről, amely - a jelenlegi felállás szerint - számtalan lehetőséget adhat a kormány számára. Ezért nem lennénk meglepődve, ha az év vége felé a kormány beindítaná a pénzszóró gépet.
Egyetlen kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny legutóbbi számában, ez pedig az idei költségvetés általános tartalékát érintette.
Jövőre 380 milliárd forintba kerül a munkáltatói járulékterhek csökkentése, a minimálbér versenyszférában történő megemelése viszont ennek majdnem a felét visszahozza a bevételi oldalon - ez derül ki a Portfolio-nak megküldött minisztériumi számításokból. Ha elfogadjuk a kormány háttérszámításait, akkor egyáltalán nem kell aggódni a következő két év költségvetéséért.
Idén 1% lehet a GDP-arányos költségvetési hiány, a már bejelentett év végi egyszeri kiadásnövelésekkel együtt is. A mostani adókönnyítések nélkül pedig jövőre egyensúlyban lett volna a költségvetés 2017-ben - állapítják meg az OTP Bank elemzői. Elemzésük legfontosabb üzenete azonban talán még is az, hogy a jövőre betervezett adócsökkentések után is van még 480 milliárd forintnyi mozgástér a 2017-es költségvetésben. Számításaik szerint jövőre közel 4%-kal bővülhet a gazdaság a költségvetési stimulus következtében.
Akár 170 milliárd forintnyi bevétel is kieshet az egységes, 9%-os társasági adókulcs bevezetésének hatására - osztotta meg kalkulációit a Portfolio-val Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője. Arról is beszélt, hogy egy bizonyos lobbicsoport járhat kifejezetten jól a váratlan bejelentéssel.
A kormány megfelezné a munkáltatói járulékokat hat év alatt, és a program már jövőre indulna. Megnéztük, mennyibe kerülhet ez a költségvetésnek és hogy mit jelent ez az emberek zsebében, ha a munkaadók a kormány elvárásainak megfelelően átadják a járulékcsökkentésből fakadó hasznot a munkavállalóknak.
A péntek délutáni törvényjavaslat-dömping közepette a kormány benyújtott a 2017-es költségvetés első módosítását is.
Az első féléves kormányzati szektor adatok újból megerősítették azt a képet az OTP Bank elemzői szerint, hogy rendkívül kedvező pozícióban van a költségvetés. Ez pedig jókora mozgásteret és lehetőséget adhat a kormány számára a közgazdászok szerint.
Van mozgástér a költségvetésben, jövőre is - ez az egyik legfontosabb üzenete a jegybank legfrissebb inflációs jelentésének. Egyre valószínűbbnek tűnik közben, hogy a várva-várt növekedésösztönző csomag jövőre fog nagyot szólni.
Újabb információkat tudhattunk meg csütörtökön a belengetett járulékcsökkentéssel kapcsolatban. Közben pedig a vállalkozói érdekképviseletek is egyre erőteljesebben szólalnak fel a tehercsökkentés mellett.
Felkavarta az állóvizet legfrissebb költségvetési elemzésével a Magyar Nemzeti Bank. Azt állítják, hogy számításaik szerint van mozgástér az idei költségvetésben, a 2017-es költségvetés viszont ki van centizve. Kérdés ezek fényében, hogy mikor fér bele a kormány által belengetett járulékcsökkentés.
Annyira kedvező helyzetben van az idei költségvetéssel a kormány, hogy új, fiskális lazító intézkedésekről dönthet, amelyek támogatják a gazdasági növekedést - vetíti előre több elemző is a friss költségvetési adatok láttán. A korábbi kormányzati nyilatkozatok is arra utaltak, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban érik az újabb költekezési kör és ez akár a pénteki (esetleges pozitív) Moody's-döntés után meg is valósulhat.
A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal megszavazta hétfői ülésén a 2017. évi költségvetést.
A Költségvetési Tanács (KT) megadja hozzájárulását a 2016-os költségvetés módosításának, valamint a 2017-es büdzsé zárószavazásához. A tanács reálisnak és megalapozottnak tartja az idei növekedési előrejelzést és azt, hogy az államadósság-mutató a GDP 71,9 százalékára csökken 2017 végére.
Az államháztartást szabályozó joganyag módosítását, a központi költségvetésről szóló törvény végrehajtásához kapcsolódó törvénymódosításokat, valamint az egyes elkülönített állami pénzalapok megszüntetéséről szóló rendelkezéseket is tartalmazza a jövő évi költségvetést megalapozó kormányzati törvénycsomag, amelyet kedden 125 igen, 41 nem szavazattal és 24 tartózkodás mellett fogadott el a parlament.
Utolsó szakaszához érkezett a jövő évi költségvetés vitája, a költségvetési bizottság megtárgyalta a parlamenti többség által támogatott átfogó módosító javaslatot, már csak a végszavazás van hátra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A forint továbbra is alulértékelt, ráadásul az idén várhatóan visszakerül majd a befektetésre ajánlott kategóriába Magyarország, azonban a gazdaságpolitika rövidtávon tartogat kockázatokat - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) csütörtökön publikált friss elemzésében. Az amerikai befektetési bank szakértői szerint egyébként a korábbi 300-315-ről 320-330-ra tolódott el a kormány toleranciasávja az euró-forint árfolyamot illetően. Elsősorban a devizaadósság csökkenésének köszönhető, hogy már gyengébb forint mellett is csökkenhet az adósságráta.
Bár a paksi projektre adott orosz hitelből még nem hívtunk le egyetlen eurót sem, rendelkezésre állási díjat már fizetett Magyarország most márciusban - derült ki a civilek 2017-es költségvetésről alkotott véleményéből. Becslésük szerint a paksi beruházáshoz köthető kiadások 2020-ra már elérhetik a 700 milliárd forintot.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Sokan vizionálnak háborúkat a vízért, a diplomáciában már most kirobbant a konfliktus.
Hetek óta dúlnak az összecsapások a tüntetők és a rendőrség között.
Esernyő legyen mindenkinél.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.